Fürdőszobatitkok

igen, megtörtént. és soha semmi nem fájt még annyira. de megérte. nagyonis megérte :)

gondolhatsz most sokmindent rólam, hogy fiatal vagyok, meg hogy nem egy évig jártam vele, mire megtettük, de szerintem ha van szerelem és van bizalom, akkor miért ne? ez is része egy kapcsolatnak. és mi készek voltunk lépni egyet.

remegtem. az izgalomtól, a fájdalomtól, aztán a gyönyörtől. végig nagyon figyelt rám, vigyázott rám. biztonságban éreztem magam vele, és úgy éreztem, pont jókor és pont jó dolog történik. ott vagyok, ahol lennem kell, azt teszem, amit szeretnék, avval, akit a legjobban szeretek, és aki a legjobban szeret.

szóval félretéve a nyálas ömlengést, tényleg szuper volt. persze hogy nem ment minden simán, persze hogy nem úgy volt, ahogy megálmodtam. de talán jobb is. mert fantasztikus volt, főleg az, amit éreztem, amit éreztünk. lelkileg. nem bánok semmit.

: )

azt hiszem hamarosan elszabadítjuk a poklot <3 

Ez vagyok. Szabad, vad meg rossz. és piszkosul boldog.

persze viták otthon mindig lesznek, de őszintén szólva alig vagyok otthon. Maximum ha tanulni kell.

Folyton eljárok. Mindenkivel.

Épp most olvastam vissza az eddigi bejegyzéseimet. Pirultam, mosolyogtam, nevettem rajta, milyen voltam akkor, és milyen más vagyok most :) 

Azon lepődtem meg legjobban, hogy sikerült megvalósítani azt az álmom, amit 15évesen fogalmaztam meg: hogy sose legyek otthon, hogy csavarogjak, mint egy nagylány, és hogy szerelmes legyek. És mindezt 16 éves koromra jósoltam.

Hát, hölgyeim és uraim, beteljesedett! Egy év alatt az összes buta gyerekkori elvárásomnak megfeleltem.

Ettől nem lettem most több, de boldogabb biztosan :)

Ideje új álmokat szövögetni. Mert jön a NAGYBETŰS (mármint az ÉLET), és attól nincs menekvés.

Csak olyan lusta vagyoooook :( :)

Tartós-e? Remélem. :)

Félek a jövőre gondolni... még mindig olyan hihetetlen ez az egész... minden napot úgy élek meg vele, mintha az utolsó is lehetne. Nem tervezem előre.

Van bizalom. Nehéz megtartani, de van. Néha féltékeny vagyok, de úgy gondolom, hogy inkább kiadom neki a szívem, nem érdekel, hogy később jobban fog-e fájni. BÍZOK BENNE. Nem rontom el avval, hogy félek. Élvezni akarom.

És ha már élvezés...

...nos mondjuk úgy, ahhoz képest, hogy ő is szűz, csak úgy, mint én, egész jól érti a dolgát. Kísérletezik. Nem adja fel. Újabb és újabb helyeket, pontokat keres, amire visszafojthatatlan  sóhaj a válasz. Bárhogy, bármivel, nem adja fel.

És vár. Mármint nyomul, jólesően, hogy nekem eláll a lélegzetem is, de ha azt mondom állj, ő megáll.

Én is kísérletezek. Persze féltem még az elején. Le is állított. És vannak dolgok, amikhez még bátorságot akarok gyűjteni. Mert kezdek ráérezni a ritmusra a kezemmel, de szeretném szájjal is. Boldoggá akarom tenni, ahogy ő próbál engem. És tesz is. Vagy százszor, meg százezerszer.

Boldog vagyok <3

16 lettem. Nem most, csak megírtam hogy már nem vagyok 14. Ez 2 okból fontos: 

1. már nem vagyok annyira tudatlan fruska

2. rég nem jártam itt :D

Bocsánatot kérek hogy nem írtam - tőletek, de inkább magamtól.

Sok dolog történt. Összetörtem egy fiúbarátom szívét, szereztem sok-sok másikat, most van barátom (már 3 és fél hete együtt).

Nem tudom, mit mondhatnék, megváltoztam :)

Még nem volt komoly kapcsolatom, még mindig szűz vagyok, de valahogy nem érdekel, hagyom folyni a dolgokat és próbálok minden percet megélni, átélni, az emlékezetembe vésni.

Jól vagyok. Olyan nagylányosan jól, gondokkal, grimaszokkal, félmosolyokkal, rosszaságokkal, nem olyan gondtalanul mint egy kislány, de azért mégis szívszaggatóan boldog.

Lesz egy új blogom, mert szeretnék írni, újra ráéreztem az ízére. Persze nem ígérem, hogy rendszeresen írok - mert elég kevés időm van így 11.-ben, és ha nem a suliban vagyok 6-ig, akkor a barátom a bugyimba nyúl vagy megcsókol, és eltűnik számomra a világ, mint a kistáskámban a parfüm... 

A múltkor megborotválkoztam (lent). Régóta terveztem, de aznap reggel éreztem késztetést, hogy végre megtegyem.

A kezem elkalandozott, és a fürdőrózsa helyett az ujjaimmal próbáltam kitapasztalni a "környéket".

... hát van még mit fejlődni, na xD 

Mondhatni elég későn nyílt ki a szemem. Talán már említettem, hogy 7.-8. évemben annyira magam alatt voltam, hogy észre sem vettem magam körül a világot... sem í fiúkat.... és még a külsőm sem érdekelt, csak azt hajtogattam, hogy ronda vagyok.

Mára már szinte teljesen el tudom fogadni magam. Persze vannak rossz napok, ahogy minden csajnak, és az sem segít a helyzeten, hogy a szép lányok olyan lekezelően tudnak viselkedni... de nem érdekelnek, pukkadjanak csak meg, nem is olyan szépek, mint azt hiszik. A szépség egy relatív dolog ;)

Az utóbbi 3 hétben alig volt nyugtom. Mindig találkozgattam - főleg fiúkkal. Rengeteg fiúhaverom van, rengetegen akarnak tőlem valamit, de azt hiszem én mégsem vagyok erre kész, habár régóta erre vágytam. Még nem jött el az "igazi" ...

Természetesen van 2 fiú, akiknek mindennél jobban örülnék, ha megkapnám, de ez lehetetlen. Az első már kicsikorom óta a szerelmem, de ő levegőnek néz - nem tudok egy szót sem beszélni vele. Még mindig nagyokat dobban a szívem, ha meglátom az utcán, pedig már annyi éven keresztül próbáltam őt elfelejteni. A  legviccesebb az, hogy nekem már azelőtt is tetszett, mielőtt "menő" lett volna, és most hogy igazán szépfiús lett, teljesen elérhetetlennek tűnik... el kell felejtenem >_ <

A második meg szimplán nagyon szimpatikus, nagyon bejön, és ha lehetne, minden percben csak ölelgetném és puszilgatnám :D  de ő mást szeret.... :( azt hiszem mindig sikerül kifogni, de nem keseredek el, mert még fiatal vagyok, és bármikor rámtalálhat az, akit keresek ^^

Hát, szabadkozhatnék megint pár sort, miért nem voltam annyi ideig már megint.... bocsánatkéréssel tartozom azoknak, akik vártak rám, bár elsősorban magamtól kell bocsánatot kérnem, mert legfőképpen magamnak írom ezt a blogot... :D

Na ennyit szántam erre :D

A múltkor láttam a TV-ben egy riportot, hogy a mai fiatalok már neten ismerkednek, és nem tudnak személyesen, normálisan kommunikálni és kapcsolatot létesíteni, vagyis inkább csak nehezebben, mint a régiek...  teljesen egyetértek. Annak ellenére, hogy én is tagja vagyok ilyen közösségi oldalaknak, nagyon ellenzem, mert a tinik teljesen elhidegülnek egymástól emiatt.

Többek között említették a riportban, hogy a tinik nem tudják, mikor jönnek be a másiknak, és msn-en beszélik meg hogy járnak.  Olyan gyerekes...

A fiúk nem merik megszólítani a lányokat, a lányok pedig nem veszik észre a jeleket és nem nyitottak...

Komolyan utálom ezt. Lehangol, hogy ennyire zárkózottak vagyunk, és furán nézünk a másikra, ha meg mer szólalni.

Nem tudom mit lehetne tenni, azt hiszem ez már ráégett erre a korra... 

Szeretem a netet, és ezeket az oldalakat, csak nem kéne ennyire rákattanni.... azt hiszem, nem sokat tehetek :)

Vajon ha lesznek gyerekeim, ők már nem is fognak személyesen beszélni?

Mi lesz velük - ha egyáltalán megérik azt a kort? Érdemes erre a Világra gyereket szülni, ha ilyen mértékben pusztítjuk?

Ejj, a plátói kérdések.................... 

Anyám egy ideje 'rossz bőrben van'. Szinte minden héten orvoshoz járt, mert ilyen-olyan bajai voltak. Valami fura nevű betegsége is van, ami az agyát támadja.

Összességében már olyan rosszul van, hogy talán lebénul és nem fog tudni dolgozni. Minden nappal egyre rosszabb.

Félek.

Kicsit javít a helyzeten, hogy nem vagyok szomorú. Vagyis nem kifejezetten. Igaz, hogy ő az anyám, és talán már nem éli meg a 18. évemet, de sosem sikerült rendes kapcsolatot kialakítanom vele.

Ez az ő hibája, de én meg nem vagyok hajlandó elviselni hogy folyton ordibál a semmiért, igazságtalanul, és nem tudom befogni a számat. 

Olyan lehetetlen az egész.

Nincs pénz, nincs egészség, nincs remény? :/ 

Talán a nyár hangulata utolért, vagy csak megváltoztam... mindenesetre, most nem vágyom kapcsolatra, mint eddig éveken át. Persze jó lenne a rizikós családi helyzet elől egy megnyugtató pasi karjaiba hullani és kicsit elfelejteni a dolgokat, de azt hiszem, ennek még nincs itt az ideje. Még játszani akarok, csavarogni, haverozni, és szerintem még nem vagyok kész arra, hogy valakiben megbízzak, vagy lekössem magam. 15 éves fejjel ez reális, nem?:D

Kicsi korom óta akartam valakit magam mellé. A családom nem volt úgy mellettem, rájuk nem számíthattam, és mostmár késő, hogy kezdjek megbízni bennük. Barátaim a hirtelen jött sértődésrohamaim miatt nem voltak.Érzékeny voltam. És ugye ott volt a depressziómis. Kellett valaki, akire számíthatok és támaszkodhatok. Valószínűleg ezért nem találtam meg azt a valakit,mert ennyire kerestem.

Most valahogy nem érdekel. Magam köré gyűjtök sok havert, barátot, akikkel nevetve elfelejtem az otthoni légkört, ami javul, mert már más a hozzáállásom is. Bulizok, lazulok, és majd ha elég 'kész' leszek, talán eljön az a valaki, akire régóta vágytam. :D

Fáj a mellem. Ezt meg kellett osztanom, búcsúzóul. 

Sziasztok!